Sziasztok!
Itt most egy rövid tájékoztatást szeretnék írni - mily meglepő, mint a címben is felvezettem -, az elmúlt pár nap eseményeiről.
Mint azt bizonyára tudjátok, sikerült igen hamar a tető alá hozni egy - rövid távon - életképesnek tűnő szövetséget, ami, mint azt már előző cikkemben is vázoltam, elsődlegesen Ciprus, Franciaország, Magyarország, Portugália, Románia és Szerbia a tagjai. Természetesen emellett mi, magyarok kötöttünk még két MPP-t szintén baráti, közös érdekekkel rendelkező országgal, ezek Algéria és Észtország. Ezen két ország ügyében hangsúlyozom, hogy
nem mosolydiplomáciáról van szó, csupán adott régiókban elhelyezkedő közös ellenség(ek)ről, akik ellen mindkét fél szívesen üt.
Illetve, gondolom az is tudott tény, hogy mivel sem Ausztria, Horvátország, Szlovénia vagy Ukrajna nincs a játékban, ezért csupán 3 szomszédos országunk van, akik közül kettő a szövetségesünk, így nyilvánvaló volt, hogy Szlovákiát fogjuk támadni, nem utolsósorban azért is, mert nekik magas gyémánt régiójuk van, ami fontos nyersanyag. Ennek jelentőségét remélem nem kell külön ecsetelnem.
Természetesen az Admirális-Generális Petre vezette magyar seregek rövid úton a földbe tiporták felvidéki ellenlábasainkat, ami rögtön magával eredményezte, hogy a szintén a magas gyémántra áhítózó lengyelek rögvest küldtek is egy hadüzenetet nekünk. Itt egy kis rövid kitérő, hogy miért nem tudtuk beelőzni őket DoW ügyben. Ez az én bénázásomnak volt köszönhető, ugyanis az elmúlt 24 órában (a DoW-hoz képest számítva ofc) egy dowot és négy mpp-t küldtem, ami ki is merítette a napi 5 javaslatos limitem, ezért mikor a lengyelek hadat üzentek, én még nem tudtam beadni a mienket, hogy lekontrázzuk őket, ezért lett az övék a kezdeményezés.
Viszont itt újfent kitérnék kicsit arra, hogy ennek margójára értetlenkedve fogadtam azt a jópár #minditthalunk jellegű shoutot, ami rögtön nemzethalált és örökös eltörlést vizionált, azaz miért volt előre feltéve a kezünk, amikor még egy ütés nem ment le az első csatából. Itt nem említek neveket, jól tudjátok ti, kiknek szól ez. Szóval nem piti módon lettek megfingatva azok a lengyelek, akiktől itt sokan össze-vissza fosták a gatyájukat, férfiasságból egyesre, cserébe buziskodásból jelesre vizsgázva azzal a rinyával, amiatt olvashattam tőlük.
Amúgy is van azért annak némi varázsa, ha úgy tudunk gombamód Q5 cégeket manifesztálni a semmiből, hogy közben még arra is van kapacitásunk, hogy becsicskítsuk a TOP1 országot. Azért ez igencsak menő, nem?
A tények ismertek,
simán lenyomtuk a polákokat úgy, hogy közben még a kicsit megszorongatott ciprusiak csatáját is hoztuk 8:7-re egy igen szoros küzdelemben. Nyilván a sikerünk
nem csak a magyar sebzésnek, hanem a sok
szövetségesi sebzésnek is volt köszönhető, de ez is szintén a csapat érdeme, hogy ezt a szövit tető alá hozta. Nomen est omen, erre még később visszatérek említés jelleggel. Amúgy cseten a lengyel csatát kisebb vita előzte meg, hogy elengedjük-e rögtön és építsük ki ezerrel a cégeket meg az ellátmányos rendszert, vagy inkább rögtön álljunk bele az első kihívásba, ne ijedjünk meg a lengyelektől csak azért, mert lakosság számban most top1-ek, és végül mint azt ismert, ez utóbbi álláspont győzedelmeskedett, amiért elsősorban hálás köszönet illeti
Hocci ,
tumi ,
Sornly és
Wmwinters -t, amiért elszántan képviselték eme álláspontjukat.
Különben is nem kevés tőkét lehet ám kovácsolni abból, ha már rögtön az elején megmutatod, hogy ezt most te kibebaszottul komolyan gondolod, a játékot pedig átpasszolod a homokozóban flesselő hülyegyerekeknek. Mert mióta lőttünk egy "majdnem" shoutout a polákoknak, teleszpemmelik a leveles ládám, és épphogy a faszunk nem szopják körbe ülve-állva és/vagy cigánykerekezve egyes országok menedzsmentjei. xD
Továbbá a jelenleg futó szlovák csatánk Besztercéért (gyk. Banska-Bystrica) is hamarosan lezárul (cikk írásakor 7:2 ide), várhatóan szintén magyar sikert hozva, ami szintén remek eredmény, ugyanis 3-ból 3 így a mérlegünk, a magyar csatákat illetve, ami biztató kezdés, még akkor is, ha ebből kettő a felettébb harmatos tótok ellen volt indítva.
Végezetül pedig ezúton szeretnék köszönetet mondani pár... mit pár, jó pár embernek, ugyanis nélkülük az első pár nap sikereit biztos nem tudtuk volna elérni így nemzeti szinten. Tehát, szeretném itt megköszönni
tumi -nak, hogy idejét és energiáját nem kímélve intézte, szervezte, agyon nyaggatta azokat, akiket mi szövinek szerettünk volna, hiába, lyukat beszélt mindenki hasába. Továbbá szeretném itt megköszönni áldozatos munkáját a csaták koordinálásban, szervezésében, irányításában, külön kiemelve az éjszakai köröket
Hocci hadügyminiszterkének.
Ezen felül azoknak az éjszakai harcosoknak, akik nélkül a reggelt nem az igen kellemes 5:0-ás vezetéssel vesszük át mi, nappalos ütők, hanem valószínűleg kicsit (sokkal) gyászosabb kimenetellel, azaz köszönet jár
Sornly ,
Wmwinters ,
El Viejo ,
csepke ,
Dantoka ,
Paco83 ,
bNc ,
Hunter ,
MixMan15 ,
Kisujj és
csincs -nek, amiért úgy voltak vele, ha már csinálunk valamit, akkor kurvára csináljuk jól is. Ezért úgy szájbarúgták azt a pár balfasz ellenfelünket, akik elhitték, hogy itt lehet keresnivalójuk a csatatéren, hogy arra még a japán parlament hátsó soraiban is többen felsírtak meghatódottságukban.
Végezetül pedig szeretném kiemelni azokat a személyeket, akik elsősorban háttérmunkájukkal tesznek rengeteget a közös sikerért, ami bár jóval kevésbé látványos, mégis elengedhetetlen kelléke, mondhatni mankója annak, hogy mi most itt tartunk. Ugyanis, ha a soron következő úriemberek nem intéznék úgy a gazdaságot, ahogy azt a nagy könyvben megírták már előttünk, akkor most igencsak fostalicska helyzetben lennénk, nem pedig a tejjel-mézzel folyó kánaán virágos mezein. Vagyis köszönöm azt a rengeteg munkát és időt amit elfecséreltek ránk és az esimre
Taylong ,
ninjaasasin és
Cimbalar ! o7
Megragadnám az időt és a helyet, hogy újfent figyelmetekbe ajánljam az állami katonai alakulatot, a
Szomjas Huszárokat, azaz a Thirsty Hussars-t (igen, ennek a névnek története és múltja van), ahová várunk szeretettel minden olyan honfitársunkat, aki szeretne aktívabban is részt venni a csatározásokban, egy kis plusz sebzés bónusszal.
Ezen felül pedig létezik Goldos munkára lehetőség az államnál, jelentkezni PM-ben
Taylong vagy
Cimbalar uraknál lehet. Igazából itt is csak annyit fűznék hozzá a most üzenőfalon olvasható széép hosszú nyilvános üzenetekhez, hogy
sajnos hülyével vitatkozni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára és boldogan ugrál, hogy ő nyert. Ezt tartsátok észben minden komment háborúnál. ^^
További tervekről egyelőre nem tudok mit mondani, ugyanis bármily meglepő, két nap múlva választásokat tartanak, és a Kedves Vezető, azaz az Admirális-Generális Komisszár lemond eme posztjáról és önkéntelen visszavonulásban a hatalomtól kívánja tengetni mindennapjait a szerver (vagy élete) hátralévő végéig.
Remélem kellő alapossággal és kimerőtíen, nem kevés mesei-eposzi elemmel vegyítve tudtalak tájékoztatni titeket
Fckn Kedves Nép! Köszönöm, hogy elolvastad, minden másra ott a komment.
Pacsi,
Petrezselyem van a zsebemben a távozófélben lévő Admirális-Generális \o/
Previous article:
Beköszönés, tervek és minden egyéb (6 years ago)
Next article:
Leköszönés, átadás (6 years ago)